Kérlek, segítsetek neki címet találni….
Névtelen
Rohanó világ, múló vágyak,
Olvadó, hulló, silány szárnyak,
Naphoz közeledve, megolvadva,
Elfolyva, zuhanva, összezúzva,
Törött csontok, morzsálódó porcelán,
Apró kis nipp angyalka, mely átrepül a szobán,
Egy dühös kéztől, mi fölkapja,
S büntetlenül falhoz vághatja.
Apró cserepek, szétmállott arc,
Szétszórt szilánkok, ezernyi karc,
Csúfítja az egykori szépet,
Eső mossa, mállasztja a régi fényképet,
Összefolyó színek, a papír összeugrik,
Vagy, ha tűz emészti, hamuvá válik,
Melyet a szél messzire sodor,
Ruhámon hullámzik megannyi fodor,
Hajam az arcom előtt röpdös,
A világ engem nézve, reám mérget köpdös.
Ezernyi álarc van a tarsolyunkban, választhatunk bármit,
Mit kíván a helyzet, más nem számít.
A feslett céda, ki bűnre csábít,
S pillanatok alatt engedelmessé válik.
Táncol, illeg-billeg, testét felfedve,
Levetve gátlást, félelmet, tartást feledve.
Táncoló tűzfény reá árnyakat vet,
Andalító vággyal, boldogsággal hiteget.
Lehet hős lovag, fölényesen lépdel alatta a paripa,
Oldalán kard, ő az igazság, s erény bajnoka.
Megvívva csatákat, becsületért, hazáért,
De lelke halott, üresen kong a vért.
Sötét csábító, ki elcsavarja fejed,
S, ha karjaiba omlottál, e világban már nem találod helyed.
Levetve minden jelmezt, álarcot,
Pőre lélekkel, magunkkal vívunk harcot.
Érzelemmel, értelemmel, józan érvekkel,
De a sivár valóság még is kinek kell?
Magadra ébredve rájössz, ezt mind magadnak szántad,
S hátranyúlva érzed, ismét kinőtt a szárnyad!
Fülöp Johanna
2008. július 8. 22:57