Sokmindenre rájöttem a kapcsolatommal kapcsolatban 🙂 Igazából arra, hogy
Ám a múltkor még is történt valami. Igazából nem is én tehetek róla, és nem is olyan súlyos, de elgondolkodtató.
Szüleimmel és Zsoltival éppen az Interspárból jöttünk kifelé. Már a liftnél voltunk. Beszélgettünk négyesbet, jókat nevettünk, mikor hirtelen apám megszólalt…
-Te Gábor… vagyis, Zsolti.
Egy pillanatra megfagyott a levegő, apám teljesen elvörösödött (AZ APÁM!), és bebújt anyám mögé, aki jó 20 centivel kisebb nála.
Zsolti elnevette magát.
-Még mindig Zsolti.
Bennem is megállt az ütő hirtelen. Az egész szituációt anya és Zsolti reagálta le jól.
De volt benne valami. Valóban hasonló a két kapcsolat. Annyira már nem tudok vissza emlékezni, hogy akkor éreztem e hasonlót. Fogalmam sincs. Ezt most élvezem, de akkor is ott van bennem mélyen a kétség és a félelem. Igyekszem felülírni a régi rossz programot. Isten látja lelkem, valóban próbálom. És ebben Zsolti nagyon sokat segít nekem. De mi van, ha előbb-utóbb ő is el fog hagyni egy másik nő miatt? Bár ahogy a szemeibe nézek, ahogy viselkedik velem, a tekintete el mond mindent. Semmilyen kétségnek nem kellene megbújnia bennem. Ahogy Miki mondta nekem a hétvégén:
-Ha Zsolti szeret valakit, azt igazán szereti és ölni tudna érte.
Valóban úgy érzem, hgy szeret, hogy ő szintén szeret. Akkor még is miért bújik meg bennem a kétség és a félelem?