Olykor szeretnék újra gyerek lenni. Olyan könnyű a gyermekeknek. Gondtalanok, felhőtlenek, felelőtlenek. Vissza vágyom a kilencvenes évekbe. Az embernek nem volt nagyobb felelőssége annál, mint, hogy jól tanuljon az iskolában, és lehetőség szerint ne kelljen minden hónapban új ráhakat venni, mert a korábbiakat tönkre tette.
Csak játszottunk, hemperegtünk, fára másztunk, barátkoztunk, és az volt a legnagyobb problémánk, hogy vajon mit gondol a Jézuska, jók voltunk-e egész évben.
Istenem. Olyan szép gyerekkorom volt. Kivéve, összességében 2 és fél évet. De akkor is vissza vágyom. Nincs munka, felelősség, pénzhajhászás, összeomlás, komoly félelmek, gyomorfekély! Csak a szülői ház melege. A barátok biztos támasza.
Elegem volt! Olykor úgy érzem nincs értelme semminek, amit csinálok. Itt hagynám az egészet a büdös francba!
Visszadobta az opponensem a szakdolgozatomat, amivel hónapokig dolgoztam.Alaposan lehurrogta, lealázta. Mikor reggel a borítékot felbontottam, ami a tanszékről érkezett, összeroppantam és elbőgtem magam. Fasza! Így a reggeli kávé mellé egy rongyos, kibaszott kritika, és egy kemény sírógörcs. Nem mehetek államvizsgázni. Csak a télire, ha addig írok egy újat, amit elfogadnak!
Fasza!
Hány emberrel történt már ilyen? Csak nem merik bevallani.