Szép napot minden ide tévedőnek! 🙂
Nem bírtam kivárni estig, már reggel felköszöntöttem a páromat. Legalább is a medált oda adtam neki. Rá kellett ülnöm, hogy mindezt megtegye, ugyan is igencsak kérette magát. Természetesen Ő is ugyan olyan izgatott volt, mint én, de a helyzet kedvéért kicsit cívódtunk.
Kicsomagolta az ezüst medált, majd szélesen elmosolyodott. Jó volt látni az őszinte örömöt az arcán.
-Úgy gondoltam, hogy legyen nálad az én nevem kezdőbetűje, nálam pedig a tiéd, hogy egy részünk legyen mindig jelen a miásikkal, ha külön vagyunk.
Forrón megcsókolt, legördített magáról, majd felém nyújtotta a szivecske ZS betűs részét és finoman ketté törtük. Felfűztem a a nyakláncára a J betűt, egyenesen a penge mellé. Nagyon jól mutatott rajta. Ő pedig kölcsönösen segített felrakni az én felemet a nyakékemre.
Anyám szerint olyan volt az egész, akár egy szerelmi kötés.
-Igen, de tudjuk, hogy mi valóban önszántunkból együtt szeretnénk maradni, ameddig csak lehetséges – feleltem erre édesanyámnak.
Miután pedig párom távozott, ellenőríztem a főszereplőt a hűtőben. Ugyan a krém még mindig ragadt, de elmerészkedtem odáig, hogy körbevágtam és próbaképpen lecsatoltam róla a tortaformát. Szerencsére egyben maradt az egész. Lehet, hogy csak a Zsolti iránt táplált szerelem tartja össze, de legalább egyben van! Ami pedig a krémet illeti…végül is mit várok? Nem pudingot főztem, hogy szilárdan remegjen a piskóta tetején! Bár nem volna merszem forma nélkül megrázni!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: