Mindig is volt egy keresztem, ha farmernadrágról volt szó. Középen a két lában között folyton folyvást elvásik a kis mocsok. A legutóbbi dzsinszem is így járt, a
Reggel kiborultam miatta. Édesanyám korábban már felajánlotta, hogy azokból a nadrágokból, amiket én régen kihíztam, és átadtam neki, nyugodtan vegyek el. Most biztosan rám jönnek. Elfogadtam. Legalább kiderül mennyit fogytam. A legtöbb nadrágomat 18 és 20 éves korom között nagyon nehezen gomboltam össze magamon, vagy nem is tudtam.
Anya a kezembe nyomott egy sztreccs anyagból készült nadrágot. Felhúztam, de nagyon furcsán éreztem magam benne. Sosem szerettem a nagyon passzentos dolgokat, ezért sem hódolok a “legújabb” divatú répanadrágnak. Kibújtam belőle és vissza adtam anyunak.
-Várj, mindjárt keresünk valamit.Van itt egy világos farmer, amit még te adtál oda, mert azt is kihíztad.
Kutakodott,kutakodott, pakolta ki a nadrágokat a jókora gardrób szekrényből.
-Ezek itt anyuka nadrágjai, na várj, mindárt meglesz.
-Mit csináltok?- nézett be apám a nagyszobába.
-Nadrágot keresünk Majcinak.
-Nézd meg a régi nadrágjaidat. Most, hogy így lefogytál, biztosan jó lesz valamelyik.
Apám szájából ez komoly dícséret volt.
Ekkor előkerült a szekrény mélyéről egy nagyon világos, pink varrású dzsínsz. Kicsit ódzkódtam tőle, ez volt az aminek régen mindig lecsúszott a zippzárja. Felhúztam a nadrágot, összegomboltam, és kisétáltam a tükör elé. Villámcsapásként ért a elismerés. Ez az a nadrág, amit én annyira szerettem, de idegesített hogy a zipzár nem marad a helyén. De valószínüleg csupán azért, mert meghíztam.
Ahogy ott álltam az előszobai tükör előtt, kicsit úgy éreztem magam, akár Miranda a Szex és new York-ból, mikor megtalálta egy régi farmerét a szekrény mélyén, ami utoljára a ’80as években volt jó rá. És amint felvette, abban a minutumban tinédzsernek érezte magát újra, s hódítani kezdett. Valahogy így voltam én is.
Valóban jól állt. Kellően tapadt a fenekemre és a combjaimra, ami éppen az előnyös oldalát mutatta meg a testemnek. Bár a bal combján találtam egy-két koszfoltot, de nem bántam. Régi emlékek jutottak eszembe. Ezt a nadrágot utoljára egy első randin viseltem.
18 éves voltam,és nagyon zabolázatlan. Istinek hívták a fiút, aki megpróbált betörni, és négy évvel volt idősebb nálam. A Free Styler nevű diszkóba beszéltük meg a találkozót. Ő is, és én is társasággal mentem. Talán mind a ketten tartottunk attól, hogy szót értünk e egymással. Jobb ha van mentöövünk. De egész jól szórakoztunk. Iszogattunk, táncoltunk, kint beszélgettünk a gangon. Sikerült berugnom, nem szégyenlem, de ez van. Isti nem ivott, ő volt a sofőr. Hiába szédelegte
Azóta az anyag magán viseli az este nyomait.
Csak álltam a tükör előtt és mosolyogtam. Micsoda este volt. Elveszett emlékek kerültek elő, hála a nadrágnak.
Vigigsimítottam a combomon és, akár egy modell a kifutún, ezen Zsolti mindig mulatni szokott, fordolódtam az előszobai tükör előtt.
Úgy éreztem most nézek ki a legjobban. Voltam én már 72 kiló, zabolázatlan és boldog, voltam 76 kiló és boldogtalan gömbőc, voltam 64 kilós boldogtalan piszkafa, 65 kiló és boldog, és most 67 kilógrammot nyomva érzem magam a legjobban a bőrömben. Boldog vagyok, kiegyensúlyozott, szerelmes, szeretek és szeretve vagyok, és…. menyasszony vagyok:-)