Pillangó és Holló

Az elmúlt héten olyan személy sodródott újra az életembe, akiről már azt hittem lemondhatok. Hogy talán örökre elágaztak az útjaink. Szerencsére ez nem így történt. Minden egy karácsonyi SMS-sel kezdődött. Jó lelkűen minden kedves ismerősömnek küldtem, köztük Neki is. Sorra pittyegtek vissza az ismerőseim hasonló jókívánságokkal. Köztük Ő maga is. Ám az SMS-ből úgy tűnt, fogalma sincs, hogy ki vagyok. Ekkor esett le, mikor nyáron telefonszámot váltottam, neki nem szóltam róla. Gyorsan korrigáltam a hibámat, és bemutatkoztam ismételten, akárcsak 9 évvel ezelőtt. Örült annak, hogy hall rólam, és szívesen találkozott volna velem, ugyan is Szilveszterig a városban tartózkodott. Kapva kaptam az alkalmon, hiszen ki tudja mikor láthatom Őt újra. Talán akkor találkoztam vele utoljára személyesen, mikor a kapcsolatunk elkezdődött Zsoltival. Égett bennem a vágy, hogy találkozzunk. Az alkalom adva volt, 27én este találkoztunk a Gyógygödör nevű étterem-borozóban és több, mint két órát átbeszélgettünk, szokás szerint szünet nélkül. Csak ült velem szemben. Mikor a színház előtt találkoztunk, volt köztünk némi zavar, de hamar túllendítettem magunkat rajta.

-Úgy örülök neked, már nagyon hiányoztál – mondtam, majd kitártam két karomat és felé vitorláztam.

Ő fogadta, talán életében másodszor, fesztelenül. Éreztem, hogy feloldódik az ölelésemben. Csak két centivel volt magasabb nálam, arcát újra háromcentis szőrszálakból álló szakáll keretezte, karcolta az arcomat, mikor két puszival üdvözöltem. Érzéki, telt, csók alakú szája a tőle várható macsós-szégyenlős mosolyra húzódott. Haját újra megnövesztette. Az ébenszínű, elől gyérülő vastagszálú hajzat, amiben úgy szerettem végigfuttatni az ujjaimat ismét eminens frizurára volt nyesve.

Az időnk sajnos hamar lejárt, nekem találkozóm volt Zsoltival a Várkerületen, onnan indultunk a bátyához és élettársához. Ő elkísért, bár nem akart találkozni a párommal, kényelmetlennek érezte volna. Az Ő párja mindenkire féltékeny volt, akkor miért tenne másként az enyém. Leintettem, hogy Zsolti ne olyan. Képtelenség volt elkerülni a találkozót. Ugyanis életem szerelme abban a pillanatban ért oda az átkelőhöz, mint mi. Bemutattam őket egymásnak. Kezet ráztak. A pillanatnyi feszültség ott vibrált hármunk között. De azt hiszem csupán az Ő részéről, hiszen Zsolti csak felmérte a leendő veszélyfaktort, értékelte, majd megnyugodva visszavonult és átölelt.

Nem vettünk búcsút hosszú időre. Másnapra elhívott bennünket közös barátunk első nyilvános koncertjére, amit egy eléggé eldugott pubban rendeztek meg. A helyzet azonban úgy adódott, hogy életem értelme Szombathelyre ment szórakozni Lackóval, így én magamra maradtam. A saját döntésem volt. Ismerem magam. Ha nincs lehetőségem időben hazajutni (ami kérdéses volt), akkor nagyon nyűgössé tudok válni. Ettől igyekeztem megkímélni a párom és a baráti köröm. Így hát magamnak is szerveztem programot. Engedtem a meghívásnak. Este nyolc órakor találkoztunk a házunk előtt. Korábban sikerült elkészülnöm. Elcsaltam igazi énemet. Hajam felcsavartam egy kontyba, egyetlen kósza tincset hagyva elől. Szemeimet kihúztam, homlokomra bindit tettem. Fekete hosszú ujjú felsőt vettem fel és hosszú farmerszoknyát. Fejemre borítottam a Zsoltitól kapott drapp színű hatalmas egyiptomi pamutkendőt. Úgy néztem ki, mint aki a távol keletről szabadult.

Korábban értem a ház elé. Hűvös volt, a fák ágai lassan hajladoztak. A felhőtlen égen a csillagképeket nézegettem. Megtaláltam a Sárkányt, a Nagygöncölt, a Lantot és az Oriont. A Lant láttán enyhén megborzongtam. Minden ember, aki most a Földön él a 3. dimenzióba, egykoron más csillagokon is megfordult, eredendően más csillagnemzetséghez tartozott, s vagy ezért, vagy azért, de a Földre került tapasztalni. A Lant, más néven Líra. A lírabeli férfiak pedig különösen nagy bűnt követtek el. Uralkodtak a nőkön, kihasználták és irányították őket. Kihasználva szépségüket, szexualitásukat, mágikus erejüket. Az asszonyokra líra pecsétet raktak, mely valahol a napfonaton, a köldök alatt három centire volt megtalálható, s arra szolgált, hogy magához kösse a nőt, s csak is ő tudjon neki örömöt adni, szexuálisan leblokkolta. (Nagyon sok nő ezért sem tudja élvezni a szexualitást felhőtlenül, vagy egyáltalán nem). No, de elkalandoztam. Ezen férfiak legfontosabb ismertetőjegye, s talán itt bekapcsolódhatunk történetünkbe, hogy sötét színekkel rendelkeznek. Sötét haj, ébenszínű szemek, kreolos bőr. A tekintetük, a viselkedésük pedig a legtöbb nőt megbabonázza. Fogalmad sincs, hogy miért, de vonzódsz hozzájuk, a libidód pedig azonnal felhorgad. Az életemben két ilyen férfi fordult meg. A kettő közül az egyiknek pedig abban a pillanatban bontakozott ki az alakja az éjszakából. Ugyan azt a szívdöglesztő, még is szégyenlős mosolyt villantotta felém, mint szokta. Csak ketten voltunk az éjszakában. A lírabeli férfi, és én. Ott állt előttem Dark Angel eljes életnagyságban. És a szívem nem kalapált össze-vissza, nem remegett a lábam, és nem vigyorogtam hülyén. Egyszerűen beszélgetni kezdtünk, és nekiindultunk az éjszakának.

Negyed óra alatt elértük az objektumot. Egy embert még meg kellett várnunk. Timinek hívták. Közös barátunk barátnője volt. Odabent már próbáltak. A legsötétebb termet kaptuk meg, ott állt a színpad. Timivel az az ötletünk támadt, hogy boroznunk kellene. Angel csatlakozott hozzánk. Az első kőrt ő fizette. Mire nekiláttunk a második körnek, amit Timi állt, a koncert elkezdődött. Angel mellettem ült. Igyekezett a közelemben maradni. Nem hiszem, hogy félt és a kezét kellett volna fognom, hogy megnyugodjon. Egyedül a mellékhelyiségbe nem mentünk együtt. A koncert magával ragadott. Egész koncert alatt hiányoltam a páromat, annyi szép szerelmes dalt eljátszottak. Természetesen húztak talpalávalót is, a széken ülve táncoltam. Angel pedig jókat mulatott rajtam. Ilyennek még nem látott elmondása szerint. A legvégén képes voltam egyedül táncra perdülni a színpad előtt, igaz, a három pohárnyi bor megtette a hatását. Angel csatlakozott hozzám, majd még sokan mások. Sikerült megadni a kezdő löketett. Később, miután már kétszer visszatapsoltuk őket, véget ért a koncert. A banda nagy része a mi asztalunkhoz telepedett le. Elmondtuk a jó és rossz kritikákat, majd Angel fogta magát és felmászva a színpadra, kézbe vette Barát gitárját, s halkan játszani kezdett rajta. Odasétáltam hozzá és leültem a színpad szélére. Mindig is szerettem hallgatni, ha játszott, de ezúttal fényképezőgépet is vittem magammal. Külön megkért, hogy néhány sztárfotót készítsek róla. Csak ültem ott és hallgattam. Lehet, hogy nem kellet volna. Ugyan azt mondtam, hogy mikor találkoztunk, barátságon kívül semmi sem ébredt fel bennem. Igazat mondtam. Ám, mikor meghallottam miként pengeti a gitárt, a dallamok pedig elértek hozzám, megpendítette a lelkem mélyén megbújó lélekhúrokat, melyekről már teljesen megfeledkeztem. Átjárta egész lényemet. Remegett  és dalolt a lelkem, táncolni szeretett volna. Valami elemi, ősi táncot, pörögni, forogni, ringatózni, mosolyogni, karjaimat a magasba emelve. Lehunyt szemeimen át egy gyönyörű rétet láttam, a fákat ringatta, a magas fű hullámzott a könnyű széltől, én pedig ott forogtam az ólomszürke esőfelhők alatt két karomat és arcomat a magasba emelve. A vészcsengő azonban megszólalt bennem. Ránéztem Angelre. Ott guggolt, ujjai finoman, nagy szakértelemmel pengették a húrokat. Szemeit lehunyta. Átadta magát ő is a zenének. Mint mindig, amikor elvarázsolt a hangjával, a játékával, a látványával. És akkor, ott leesett. A Líra, vagy Lant pengetős hangszer. Nem csoda, ha eltudott vele bűvölni. Húrokon játszott. A vészcsengő egyre hangosabban vijjogott a fülembe. Jobbnak láttam, ha felállok, és visszamegyek a helyemre, biztonságos távolságba a világától.

Megittam a maradék boromat. Hamarosan mások is csatlakoztak hozzá a színpadon. Rögtönzött karaoke vette kezdetét, majd egy ráadás koncert, mert az együttes nagy része ismét játszani kezdett. Angel megfogta a kezemet és bevitt táncolni, bár nemigazán tudtunk együtt mozogni. Hiába. Régen volt már, mikor egy ritmusra ringatóztunk. Nagyon régen. Három pohár bor után a flörtölés jeleit érzékeltem felőle. Piszkálgatta a szoknyámat, a felsőmet, látni szerette volna a melltartómat. Természetesen egyik sem sikerült neki.

Egy óra magasságában én befejezettnek tekintettem a bulit. Kiugráltam magam, szórakoztam, énekeltem, ittam, barátokkal voltam. Angel velem jött. A hajnali szél felesősödött és hidegebb lett. Mintha még az időjárás is arra ösztönzött volna, hogy több időt ne töltsek vele. Nagy erőfeszítésbe került elválnom tőle a ház előtt. Elkísért a kapuig. Deja vú érzésem támadt. Csak nézett rám kiskutya szemekkel. Tétova lépéseket tett felém. Mint aki küzd magával. Valahol mélyen éreztem, hogy meg szeretne csókolni. Nem tudom honnan jött, de tudtam. Bennem is ott bujkált a vágy. Még mindig hatott rám a bűvölet, amit a színpadon csiholt. De erőt vettem magamon. Duplán is fel voltam vértezve. Ujjamon az eljegyzési gyűrűm, nyakamban a Zs monogramos medál, szívemben pedig a párom képe. Mosolyogva jó éjszakát, és jó utat kívántam neki, mikor majd utazik vissza Győrbe, és hátat fordítottam neki, hogy beüssem a kapu kódot. Még vissza néztem rá a vállam felett és rá mosolyogtam. Ő is jó éjszakát kívánt, majd úgy, ahogy jött, Dark Angel beleveszett az éjszakába.

Én pedig leráztam magamról zuhanyzás közben a bűvölet maradék morzsáját is. Hajnali háromkor pedig körülöleltem magam az abszolút legjobb védőpajzzsal, ami csak létezik. Belesimultam a szerelmem ölelő karjaiba, és elaludtam.

Az egész Dark Angel fejezetet egyetlen Ákos dallal tudnám összegezni:

     Tudtam én is, és Ő is tudta,

Hogy senki sem hívta,

A semmiből a szobámban termett,

És beszélni kezdett:

Barátom, ez hát a hely,

A templom, ahol élsz,

Látom, itt írod a verset,

Mikor éjjel hazaérsz,

Mikor éjjel hazaérsz.



Ismerős volt, vajon honnan?

Csak annyit tudtam,

Régóta figyelt már engem,

És érteni kezdtem,

Mi ez a furcsa idegen illat,

Mi ez a gyilkos szándék,

Mi ez a furcsa idegen ösztön,

Veszélyes játék.



Nézz rám, és most láss bennem mást,

Mint mit eddig láttál: eszmélj föl!

Mintha egy álom érne véget,

Úgy ébredsz majd az életből.



Szívem fölött penge lengett,

És súlyos csend lett.

Megjegyeztem, amit mondott,

Minden hangot,

Vagy lehet, hogy saját szavaim szóltak,

És ő csak hallgatott gyáván?

Beszélt bennem, ami voltam:

Varázsló és sámán!



Nézz rám, és most láss bennem mást,

Mint mit eddig láttál: eszmélj föl!

Mintha egy álom érne véget,

Úgy ébredsz majd az életből.



Láss bennem mást!  



Tovább a blogra »