Diploma és szépségkampány

 Itt vagyok, végeztem. Sikeresen teljesítettem a két államvizsgát, a diplomaosztóm február végén lesz. De valahogy a tegnapi napon még is üresnek éreztem magam. Csak lődörögtem Liluval  Székesfehérvár utcáin, beültünk egy vámpír fröccsre, később egy teára és egy marlenkára a kedvenc teázómba. Furcsa érzés volt. Feszült voltam, nem tudtam mit kezdjek magammal. Olyan voltam, mintha kihúzták volna alólam a szőnyeget egy hirtelen mozdulattal, és csak feküdnék a padlón értetlenül pislogva, hogy mi történt. Kongtam az ürességtől. Se gondolatok, se érzelmek, se jövőkép. Fel sem fogtam, hogy vége. Ennyire hirtelen Ennyi volt? Kész? Vége? Befejeztem négy és fél év után a főiskolát? Képtelen voltam felfogni. Se egy őszinte mosoly, se az az izgatottság, amit vártam. Lilu sem értette a reakcióimat. Sőt, azok sem, akikkel telefonon beszéltem.

-Nem is örülsz?

-Mosolyogj már!

-Joyo, végeztél az iskolával! Diplomás vagy!

De nem tudtam mással reagálni, mint, hogy…

-Tudom, tudom, tudom…

Lilu nem nyaggatott, hogy mosolyogjak már. Hálás vagyok neki. Délután feltett a vonatra, és elindultam haza. Még mindig ugyan olyan összezavarodottan, mint mikor kijöttem az államvizsgáról.

Mikor hazaértem, a szüleim megöleltek és gratuláltak, én mégsem úgy reagáltam, mint várták. Kijött belőlem a feszültség. Apám készített négyünknek egy pezsgő és rozé koktélt, majd koccintottunk a sikeremre. Apám elkezdte kimasszírozni a vállaimból a görcsöket. Állítólag nagyon be voltak kötve az izmaim. Majdnem sikongattam, annyira fájt, mikor szétnyomta a csomókat. Mire megittam az italomat, már kellően fellazultam, és kezdtem felfogni, hogy vége van. Közösen rájöttünk, mi lehet a bajom. Három hónapig görcsöltem, tanultam, írtam, izgultam, idegeskedtem, nem egyszer kerültem az idegkimerültség állapotába, mikor már reggel is remegett a kezem. És ennek egycsapásra vége lett. Fel kell még fognom, hogy reggel felkelek és nem kell elővennem a tételeket, a könyveket, a jegyzeteimet. Nem kell izgulnom, nem kell tanulnom.

Éjszaka még mindig nyugtalanul aludtam. Legalább négyszer felriadtam és csak forgolódtam. Mától azonban szabadságot rendeltem el magamnak. Erre a hétre legalábbis. Elmegyek este infra-szaunába, holnap a kozmetikusomhoz van időpontom. Ma hajat mosok és kicsit sétálgatok. És végre betudom fejezni a karácsonyi regényemet. Később pedig újba kezdhetek. Újra a magam ura lehetek. Alkothatok. És visszailleszkedhetek a társadalomba. Kicsit fura lesz. De majd újra hozzászokok az emberekhez. 

  ******

Kedves Huncutka! Köszönöm a válaszodat a próbababákkal kapcsolatos kérdésemre. Egy cikkhez gyűjtök információkat. Örülnék, ha mások is elmondanák  a véleményüket. A tárgya, hogy mennyibe határozza meg a nők vásárlási kedvét és szokásait, hogy az üzletek kirakataiban 36-38-as méretű babákat pakolnak ki és öltöztetnek fel a legfrissebb divat alapján. Ugyan akkor, ezek a plasztikhölgyek, olyan adottságokkal rendelkeznek, melyekkel csupán a nők 20%-a. Így, kíváncsi volnék, hogy bennetek milyen érzéseket keltenek a piszkafa méretű műanyag babák látványa. Amondó vagyok, hogy, ha a kirakatba betennének legalább egy 40 vagy 42-es méretekkel rendelkező próbababát, a rá illő ruhadarabokkal, a nőknek nagyobb kedve volna a ruhapróbálgatáshoz, mert biztos volna abban, hogy a számára szimpatikus ruha az ő alakján is jól állna. De a divat és a kifutók világának elvárásai szerint, a lehető legkisebb méretű darabokat teszik ki bemutatóba. De kérdem én… Magyarország női lakosságának hány százaléka tudja úgy felvenni a répa, vagy csőnadrágot, hogy olyan jól érezze magát, mint az a próbababa az üveg mögött? Hiszen őket tekintjük etalonnak. Olyan alakot szeretnénk, mert mindenhonnan az folyik, hogy csak akkor vagy gyönyörű, divatos, és sikeres, ha úgy festesz, akár a címlaplányok.

Sok olyan mozgalom indult, mely ezt a sztereotípiát szeretné eltörölni. Itt a Dove kampánya a természetes szépségért, vagy Gok Wan harca, amit a Viasat3-on követhetünk figyelemmel minden hétköznap. Miért ne lehetne itt, Magyarországon is elindítani egy hasonló kampányt, és megreformálni a hazai kirakatok megjelenését, és sokkal vásárló barátabbá tenni.

Ebben a témában vagyok kíváncsi a véleményetekre 🙂 Én is 40-42-es méretet hordok, mint a legtöbb nő kis hazánkban.  

Tovább a blogra »