Az életmódváltási kísérletemet
veszély fenyegeti! Méghozzá nagy veszély. A saját személyemben. Ugyebár
nyugiboyóhoz két hete nem nyúltam, pedig nagyon jó lenne.
árt, hiszen növényalapú, egyetlen hátránya van, hogy állva el tudnék
tőle aludni! Muszáj lesz bevennem egyet, ugyanis, ismételten
emésztgetni kezdtem magamat a múltbéli dolgaim, a jelenemre való hatása
miatt. Bizony mondom néktek, lehet, hogy itt a nyugitabi nem segít,
csak egy jó pszichiáter! Miért van az, hogy az ember morbid, beteges
módon még élvezi is azt, ha önmagát kínozza? Nem tudom megmagyarázni,
lehet, ha a választ megtalálnám, magam is megijednék! De inkább
kanyarodjunk más téma felé, ez is egy lépés újabb életem felé. Egyet
léptem előre, kettőt hátra! Faca!
Múlt hétvégén különös dolgok
történtek. Angyallal találkoztam Gödörben. Egy hónappal azelőtt láttam
utoljára, akkor én fizettem a fogyasztásunkat. Felajánlotta, hogy
ezúttal ő fog meghívni, mert ugyebár a férfiúi büszkeség ezt kívánta.
Beültünk a borozóba. Én rendeltem egy fekete teát, ő pedig kikérte a
liternyi félédes vörösbort. Közben beszélgettünk. Vele mindig is
szerettem beszélgetni, de talán csak azért, mert élveztem, hogy a
társaságomban teljesen felszabadultan tud viselkedni. Ezt többször meg
is említette nekem beszélgetéseink közben. Ám azon a napon valahogy
zavarodottnak tűnt. Legalábbis velem szemben. Iszogattuk a bort,
keztünk spicces állapotba kerülni. Igazság szerint nem akartam
konkrétan berúgni. Maximum a spiccességig szándékoztam elmenni, de ez
sosem sikerül, ha vele vagyok. Mindig újra tölti a poharamat, és még
csak fejjel lefelé sem tudom fordítani, mert mindig úgy tőlt rá, hogy
még van benne. Egy szó mint száz, sikerült benyesnünk, úgy, ahogy
illik. Közben tett nekem olyan megjegyzéseket, hogy ráébredt mekkorát
hibázott. Akkor ott, részegen nem fogtam fel a jelentését, de másnap,
mikor kijózanodva átgondoltam, már biztos voltam benne, hogy ránk
céloz.
Elindultunk hazafelé. Zúgott a fejem,
össze kellet volna kapaszkodnunk, de ezúttal nem tettük, csak olykor
összekocantunk. Rejtett utcákon mentünk, hogy a lehető legkisebb
feltűnést keltsük harsány viselkedésünkkel. A hó vadul hullott, én
pedig pörögtem, forogtam a hóesésben. Talán azt hitem, hogy kecses
vagyok, de nyílvánvalóan esetlenkedtem. Főleg, mikor megpördültem egy
lámpaoszlop körül és ő kapott el. Angyal részegebb volt mint én. Nagyon
is jól tudtam, hogy mit szabad és mit nem, tartottam a távolságot, a
határokat. Ám, ő sokkal bátrabb volt az elfogyasztott alkoholtól. Ahogy
ott ölelt, vegyes érzések törtek rám. Még mindig enyhén hanyatt döntve
tartott, és olyan könnyedén, hogy magam is meglepődtem. Vékonyabb volt
nálam, ráadásul a magas sarkú csizmám miatt öt centivel fölé is
magasodtam. Ő még is, akár egy buja, latin szerető, csak ölelt magához.
Alig mertem felnézni rá, tudtam milyen kép tárulna elém. A fehér
kapucniból szikráznának rám ébenfekete szemei, részeg ösztönlényemet
elvakítáná kisfiús mosolya. Igyekeztem kerülni a tekintetét.
Neocortexem gőzerőre kapcsolt, hogy kordában tartsa hüllő és
emlősagyamat, és az ösztöneimet, melyeket ez a két agyterület irányít!
Ők mondogatják ezt velünk:
-Nézd milyen gyönyörű olajbarna bőre van!
-Azok a csodálatos étcsokoládé színű szemek!
-Az a kisfiús mosoly!
-A tiédet kiegészítő erős immunrendszer!
-Az a remek, rosszfiús génállomány!
-Használd a génjeit! Nemz utódokat! Dobd sutba a szerelmet és élj az állatias ösztönöknek! Erre lettél teremtve!
Ekkor forrt fel az agyvizem a génjeim
miatt. Nehogy már seggbe akarjanak rúgni! Ki a főnök? A génjeim, van
Én? Alapban a génjeink irányítanak, és szerencsére azok a gének, melyek
a fészeképítésért, családalapításért, az utódok nemzéséért és
felneveléséért felelősek, sokkal erősebbek a nőkben, így hamarabb
seggberúgjatja Ő maga, a hüllőagyat!
Szépen lefejtegettem magamról Angyal
karjait, és hazafelé terelgettem. Útközben, egyszer még
összecsimpaszkodtunk. Azért, mert egy jégfolton sikerült megcsúsznom, ő
pedig megtartott, habár majdnem elburultunk a frissen lehullott hóban.
Leküzdöttem az ösztöneimet, és nem
csókoltam meg Angyalt. Nem is lett volna jó döntés. Szeretem a párom,
akiről tudom, hogy szintén szeret, és életképes, egészséges utódokat
hozhatunk létre, melyek felnevelésében és ellátásában sokat segít majd.
Ezt miért kockáztassam futó fellángolásokért, és azért, hogy
kielégítsem az ösztönlényem, a Macskát?
Van nekem épp elég gondom. Kihagynám a párkapcsolati problémákat!