Megtaláltam a legjobb mozgásformát arra az esetre, amikor majd
gyermekem lesz 🙂
hozzánk Ágfalváról, hogy együtt fagyizzunk, majd a gyerekekkel menjünk
el a játszótérre. Nekem bizony több sem kellett, elnyaltam egy hatalmas
adag csokoládé fagyit csokoládéöntettel és mogyoró darabkákkal. Isteni
volt!
Tibunak van két gyereke. Zsófi, aki idén lesz nyolc éves, és Marci,
aki most tölti be nyáron a négyet. Mind a kettő igazi örökmozgó,
unatkozni nem lehet mellettük. A fagylaltozás után átvonultunk a
játszótérre. Marci elszabadult, főként a csúszdát favorizálta! Zsófi
pedig egy idő után, mikor megunta, hogy csak külső szemlélőként vesz
részt a játszótér életében, odaszalad hozzám.
-Gyere Joyo. Játszunk valamit.
Úgy is elegem volt már az üldögélésből, bolond módjára beszaladtam
vele a játszótér területére, s azonnal birtokba vettük a mérleghintát.
Libikókázni kezdtünk. Mivel volt köztünk némi aránytalanság, főként
nekem kellett löknöm és megtartanunk magunkat. Így kemény munkára
kényszerítve a felső combizmaimat. Negyed órán keresztül pattogtunk a
játszótér szélén, a gyomrom liftezett, nagyokat kacagtunk, úgy őszintén,
igazán, gyomorból. Nem éreztem a koromat. Igen, kortalan voltam. Nem is
gyerek, nem is felnőtt. Csupán egy játékos kis lélek, aki önfeledten
megéli a pillanatot. Amit és ahogyan mindig is kellett volna.
Végül győzött az egó. Elfáradtam, majd újra leültem a fűre terített
pulóverre. Később átsétáltunk egy másik játszótérre. Ahhoz, ami a
legközelebb van a mi tömbünkhöz. Marci itt is nagyon jól érezte magát,
főként, mert két hatalmas csúszda is a rendelkezésére állt. 🙂 Édesek
ezek a gyerekek. Imádom Marcit, egészen addig, amíg nem vág játék
traktort a fejemhez.
Zsófival hintázni kezdtünk egy vastag kötélből készült faltörőkosra
emlékeztető hintán. Ő elöl ült, én pedig hajtottam. Ebben a
“gyakorlatsorban” a vádliimat sikerült alaposan megdolgoztatnom. És nem
hagyhattam abban, mert hatalmas boci szemekkel nézett rám, hogy még
játsszam vele. Többször lábat cseréltem, s kezdtem a játékot edzésként
is felfogni.
Később Marcival és Zsófival falat másztunk. Bizony, bizony. Van a
játszótéren erre lehetőség. Konkrét színes kapaszkodókkal, akárcsak a
falmászó termekben. És egy körnél nem lehetett abbahagyni! Újra és újra
megmásztuk, csúszdáztunk, felkúsztunk a tűzoltópóznán, vijjogtunk,
nevettünk, sikoltoztunk. Még apám is beszállt közénk.
Élvezetes, tökéletes délután volt. Sikerült teljesen elfáradnom.
Párom mellkasára hajtottam a buksimat, s pillanatok alatt elnyomott az
álom!
Másnap reggel pedig rám köszöntött az izomláz! A térdem feletti
részen régóta nem érzett izmaimat köszönthettem. Úgy tűnik, hogy a Leg
Magic ezeket a részeket nem dolgoztatja meg elég rendesen. Kitotyogtam a
fürdőszobába. Éreztem a farizmaimat, a combjaimat, a vádlimat, a váll
és karizmaimat. Úgy éreztem magam, mint akit egy husánggal agyonvertek!
De nem zavart. Csupán a lépcsőn való lefelé közlekedésnél.
Ez az eredménye, ha aktívan részt veszel egy gyerekkel az játszótér
életében! Azt hiszem, hogy ezt hetente jó volna megismételni!
Mostanában amúgy sem álltam rá a Leg Magic-re. Pillanatnyi gyengeség!
Csupán ennyiről van szó. És mérleget sem húztam elő az elmúlt három
napban a fürdőszoba szekrény alól. Nem volt hozzá kedvem, vagy idő nem
jutott rá. De a mai napon folytatom az edzéseket. Új elemekkel
gazdagítva a repertoárt.
Szorítsatok. Holnap reggel mell ultrahangra megyek, hogy megnézzék, a
mellemben három éve felfedezett csomó milyen állapotban van. Valószínűleg apad. Mert önmagában már kb egy éve nem fáj, nem is érzem.
Szinte meg is feledkeztem róla. Ami nem baj. De minden évben egyszer el
kell mennem ellenőriztetni. Szóval holnap reggel 8kor, drukkoljatok.
Legyen nagyon szép napotok!