Szép hétvégét kívánok mindenkinek…már ami még hátra van belőle! 🙂
Holnap lesz a 24-ik születésnapom, de tegnap este elmentem a barátnőimmel
Nono visszafuvarozott a Várkerületre, ahol becsatlakoztam Páromhoz és Andrishoz. Őt hazakísértők, mi, pedig egy kicsit még sétálgattunk a városban. Fényképezgettünk, beszélgettünk, ölelkeztünk, és csókolóztunk. Úgy éreztem, mintha szárnyim nőttek volna. Pedig az egyetlen alkoholos dolog, amit tegnap megittam, az egy vodka-narancs volt, és azt is este kilenckor. Ám, éjjel egy órakor a szerelemtől repültem.
Helyre pakoltam magamban a dolgaimat. Igen, igen, tudom, hogy ezt már sokszor mondtam. És nem tudom megígérni, hogy soha többet nem fogok összeomlani. Bár a mérete mindig változik.
Igazából ma is kicsit megrogytam… de tudom külső szemlélőként nézni a dolgokat, s mivel tudom, hogy mindez gonoszkodásból cselekedték…kiröhögöm 😀
Bóklásztam az wiwen. Feltöltöttem néhányat a tegnap készült képekből. A hírfolyamon, ekkor megpillantottam, hogy Kéti, Gé unkatestvére, aki amúgy is mindig “furán” (értsd: bunkón) viselkedik velem, új képeket töltött fel a szülinapjáról. Neki két nappal korábban volt. Volt egy nagy családi kép, amin nem is mindenki szerepelt, de írtam egy hozzászólást. Egyszerű, amolyan semmit mondót, de gratuláltam neki a szülinapjához, mert engem jól neveltek 🙂 Tíz perccel később láttam a hírflyamon, hogy a kommentemet követően feltett még két képet. Köztük az egyiken Gé és Jé volt látható szorosan összeölelkezve, valami hasonló szöveggel: “Jé és Gé! Jaj e szeretíííí! Aranyosak” Na most a képről inkább nem nyilatkozom, megvan a véleményem, vagyis: ” A látszat néha csal”. Igaz, ezt bármikor, bárkire lehet mondani, ha éppen lefotózzák.
Na most ezen felnevettem! 😀 Rájött, hogy megnézem a képeit, és gondolta kicsit gonoszkodik. Ilyen képeket nem szokott feltölteni.
Egyszóval nekem címezte a dolgot. Én pedig nevettem. A nők gonoszak. Erre már rájöttem 🙂
Holnap a családommal ünnepelem a szülinapomat. Ellátogatunk a Fehér Rózsába. Kezdünk oda szokni. Egy biztos, a hely nagyon hangulatos, udvarias és remek a kiszolgálás, az étel pedig nagyon finom. Még sosem ünnepeltem ott a születésnapomat. Szeretnék elegáns lenni, és egy kicsit idegesít, hogy 14 fokot mondtak holnapra, esővel. Valahogy majd megoldom. A családom újra összeül, eszünk egy jót, beszélgetünk, jól érezzük magunkat. Az én családom ugyan közel sem olyan nagy, 8an leszünk összesen, ugyan akkor nagyon is összetartunk. 🙂
Legyen szép napotok. Holnap jelentést teszek, és aki szeretné, megnézheti a fényképeket is 🙂
Joyo