Egyre kevesebb időm, vagy éppen energiám van írni, mióta dolgozom.
Ez mindennel így van. Ez a helyzet a blogolással, és a regény írással.
Pedig volna mit írni. Itt van a fejemben, feszít belülről, de képtelen
vagyok leírni. Nem tudom, hogy miért. Most is itt ülök, ölemben a kézi
számítógép…és egyszerűen nem megy!
“…kell egy kis áram
szünet…időnként mindenkinek…” énekelte Hofi bácsi
valamikor…és tessék…itt az áramszünet. Méghozzá a fejemben! Nem
tudom mással megmagyarázni. Amolyan írói válság…írói áramszünet.
Pedig, ahogy haladunk kifelé a nyárból, egyre inkább hatalmába fog
keríteni a karácsonyi-láz, és folytatni szeretném majd a “Nem katasztrófa, csak karácsony!” című szösszenetet. Annyira jó volna
befejezni, tördelni, szerkeszteni, nyomtatni és elküldeni a városomban
lévő kiadónak, akik mindenhol azt hirdetik, hogy szívesen fogadnak
kéziratokat! Istenem…de jó lenne! De ugyebár…erőltetni semmit sem
lehet. Pláne az írást. Ugyan ez a helyzet a “Csak azért is túlélem! – az életem…” naplóregénnyel. ELAKADTAM! Talán annyira szeretnék
megszabadulni a múltbéli emlékektől, annyira zavarban érzem magam a
soron következő fontos eseménytől, hogy nem merem leírni? Tudat alatt
blokkoltam volna magam? Az angol tanárom (aki egyben pszichológus)
javaslata a következő; először képzeljem el újra azt az éjszakát, mintha
a jelentben történne meg velem. Éljem át, idézzem fel, élvezzem, majd
írjam ki magamból. Úgy sokkal könnyebb lesz elengedni, mintha éppen
abban a pillanatban idézném fel, amikor írom. Amolyan “friss” élményként
könnyebb! Mégiscsak ő a pszichológus, megfogadom a tanácsát.
Amúgy is ki vagyok éhezve a szexre. Mostanában jobban is kívánom, de
nem tudom kielégíteni, mert párom, mire hazajön…már hulla fáradt.
Türelmes vagyok. Vele kapcsolatban az vagyok. Igyekszem nem kaparni a
falat, nyavalyogni, vinnyogni, mert úgy sem azt kapnám, amire vágyom. A
szokott tűzijátékhoz képest csupán valami petárda szerűséget! Azért
pedig felesleges földhöz vernem magam. Ő had pihenjen…petárda
pufogtatást, pedig magamnak is szervezhetek! Ha érted mire gondolok. 😉
Általában meg szoktam várni a hétvégét, mert akkor tudom, hogy ő is
sokkal pihentebb, olyankor ő kezdeményez előbb. Ám, most hétvégén ez sem
lesz, ugyanis elutazik Siófokra a haverjaival, amolyan kanbulira. Én
pedig itthon sofőrködhetek Sopron és a Fertő tó között, ugyanis, most
hétvégén lesz péntek-szombaton a Fertő-party! Valahogy érzem, hogy nem
lesz az igazi a párom nélkül. Tartok egy-két bizonyos találkozástól is,
de az legyen az én bajom!
Szüleim hamarosan nyaralni mennek Balatonlellére. Tíz nap! Tíz napig
újra gyakorló házasok leszünk Zsoltival. Újra én fogok főzni-mosni,
együtt takarítunk…együtt bevásárolunk…szóval miénk lesz újra az
egész lakás. Nincs nyaralás. Munka van helyette! Valamit, valamiért! De
már elterveztük, hogy miként fogjuk bepótolni a dolgot. Wellness
hétvégét szervezünk magunknak. Még nem tudjuk pontosan hova. Balaton
part, vagy a hegyekbe…még szörfölünk a neten, és keressünk a jó
ajánlatokat. Legalábbis én. Találtam két olyan hotelt, ahová szívesen
ellátogatnék. Bár az egyik elég drága, az a kevésbé valószínű, de jó
eljátszani a gondolattal. Három napig luxusban élni…egyszer az
életben…hüm…álmodj királylány! Ez konkrétan a Bükön lévő Spirit Spa Hotel ajánlata…
A másik, ami nagyon tetszett, és apám is ajánlotta, ugyanis ők ott
voltak életükben először wellness hétvégén, még egy éve januárban…az a
Keszthelyen lévő Kakadu wellness hotel. Lehet, hogy az utóbbi kerül ki
nyertesként a ringből, mert nagy a valószínűsége, hogy szüleim is
eljönnek velünk. Rájuk is rájuk fog férni a pihenés. Közvetlenül
Mindenszentek után, pénteken indulnánk. Mindenszentek idén hétfőre esik,
így, a naptár szerint 5-6-7-re kellene betervezni a pihenést.
Bár nem volna rossz, ha mi párommal külön is elmennénk, egy kicsit
romantikázni…