Elég hullámzó a kedélyállapotom! Bár…nálam ez nem újdonság. Az
elmúlt három hétben minden nap izgatottan indultam el a munkahelyemre.
Vajon mi fog aznap történni? Milyen lesz a munka? Milyen emberekkel
találkozom? Jó lesz-e a hangulat? De egy hete a hormonjaim fellázadtak
ellenem, mert kielégülésre vágytak! Így, már egy hete, mikor elérem a
munkahelyemet, görcsbe ugrik a gyomrom, hogy vajon, találkozom-e Vele,
vagy sem. Tudom, mikor összenézünk, az arcom forró lesz, zavarba jövök,
bár próbálok természetesen viselkedni. Rángatózik az alhasam, eszembe
juttatva, hogy már két hete nem elégültem ki, s ennek köszönhetően,
eléggé szétszórt és kapkodóvá váltam. Kiesnek a kezemből dolgok, nehezen
összpontosítok, bár mindent megteszek, hogy jól végezzem a munkámat! A
gondolataim valahol mégis egy emelettel feljebb járnak. Akarva,
akaratlanul.
Tegnap is siettem, mert találkozóm volt a
váltótársammal. Mikor beléptem a hatalmas kapun, a folyosón Belé
botlottam. Éppen a raktárban sertepertélt. Éreztem, hogy a hipotalamusz
gőzerőre kapcsol, s megkezdi a hadjáratot a neocortex, vagyis a józan
eszem ellen! Egész nap igyekeztem elkerülni, nem beszélgetni, nem rá
nézni…pedig így is remegett a kezem és a gyomrom. Én ugyan nem
kerestem őt, Ő mégis lejött az üzletbe.
Mindig mosolyog rám, ugráltatja a
szemöldökeit és kacsingat. Tudom, hogy csak azért, mert normális, és ő
ilyen könnyed. Mindezzel tisztában van az eszem, a szívem…kivéve a
hormonjaimat. Ösztönlények volnánk? Fogalmam sincs.
Ma, amikor megérkeztem a közös helyiségben, két másik munkatársamon
kívül Ő is ott volt, és éppen ebédelni készült. Csatlakoztam hozzájuk.
Munkatársaim visszaszállingóztak dolgozni, nekem még volt fél órám a
kezdésig. Ő bent maradt velem, és beszélgetni kezdtünk. Az idő ment, már
a kávénál tartottunk, mikor eszembe jutott, hogy én tulajdonképpen
dolgozni jöttem, és ahhoz át is kellene öltöznöm.
– Nem baj, ha közben átöltözöm? – kérdeztem tőle.
-Nem – mondta, és hátat fordított nekem a széken.
Éppen levettem a szandálomat, mikor észbe kapott, és sietősen
elhagyta a közös helyiséget. Nyilván zavarba jött.
Zárás körül felhivatott, hogy kiossza a beosztásomat a jövő hétre,
mikor is ő szabadságon lesz. Pangás volt az üzletben, nem hiányoztam a
helyemről. Neki ötre el kellet mennie, de még mindig nem fejeztük be. Én
ültem és jegyzeteltem.
-Oh, basszus, már ennyi az idő? Nem vagy szégyenlős? – nézett rám.
-Nem, miért?
-Nem baj, ha közben elkezdek átöltözni?
Ismerős volt a helyzet. Tessék, azonnali karma van! Alapjáraton nem
vagyok könnyen zavarba hozható. De akkor ott, felálltam a székről, és
fel-alá járkáltam a kis irodában, s igyekeztem nem arra figyelni, amit
csinál. Végül jobbnak láttam, ha távozom, amúgy is jó recepcióshoz
méltón, zárnom kellett az üzletet. De még vissza néztem az ajtóból, hogy
holnap még Sopronban tartózkodik-e, mert még nem fejeztük be a
beszélgetést. Ő bólintott, szerintem látta a zavaromat, mert még rám is
kacsintott, s széles vigyorra húzta a száját. Én pedig lemenekültem az
emeletről.
Azt hiszem tisztában volt vele, hogy zavarba hozott, s mocsok módon
még élvezte is.
Most már nevetek rajta, ekkora marha én sem lehetek. Az ember meg
tudja fékezni a saját ösztöneit!
Nem veszem túl komolyan ezt. Félnem sem kell. Mert már ráébredtem,
hogy mire tanít meg ez az eset. A Sors, nagy mókamester! Ha valamit nem
értesz, azt megtapasztaltatja veled. Immáron kezd bennem körvonalazódni,
hogy anno mi hajtotta Gé-t. Bár így is nehéz megbocsátani, legalább már
sejtem miért és hogyan történhetett.Remélem hasonló képpen pocsékul érezte magát, mint én, amiért másra gondolt, mint a párja! Legalábbis valami ehhez
hasonlatos…
******
Most itt ülök a gép előtt…este kilenc elmúlt, és a párom még mindig nem jelzett, hogy merre jár. Vissza ért-e már Ausztriából…a telefonja még ki van kapcsolva, a másikat nem veszi fel. Kezdek érte aggódni! Remélem semmi baja sem történt!