Egyre mélyebbre ásunk a pszichológusommal. Nagyon sokszor szeretnék
sírni, de valahogy mégis visszafojtom. Nem tudom miért. Tudom, hogy
előbb vagy utóbb egyszer csak eltörik a mécses, és üvöltve fogok zokogni
a konyhaasztalnál ülve. Elég mélyre eljutottunk már. És minél több
réteget lefejt rólam, annál pocsékabbul érzem magam. Legalábbis akkor,
ott a helyszínen. És hazafelé menet is. Amint alszom rá egyet, már
tisztább fejjel gondolkodom, és a helyére rakom a dolgokat.
Még mindig az a meglátása, hogy nálam a legnagyobb gondok az
önértékelésemmel vannak. Az önbizalmammal. Azt is megfejtettük, hogy
honnan indult ki ez az egész, és mi erősítette azt az érzést, hogy
semmire sem vagyok jó. Erről már amúgy is sokat írtam, most teljesen
felesleges.
Az elmúlt időszakban nem éreztem úgy, hogy önmagam lennék. Hogy
bármilyen módon ki tudnám fejezni magam. Össze vagyok zavarodva. Annyit
változtam az elmúlt időszakban, hogy úgy érzem, a meglévő ruhatárammal
nem tudok azonosulni. Éreztétek már azt, hogy egyszerűen nem éreztétek
jól magatokat, bármilyen ruhát is húztatok magatokra? Mintha nem
lettetek volna önmagatok. Vagy a hajatokkal sem tudtatok mit kezdeni.
Jelenleg így érzem magam. Lehet, hogy egyszerűen csak helyre kellene
billentenem magam néhány pofonnal.
Bár a pszichológusom állítása szerint valami drasztikus változtatást
kellene végeznem magamon. Csináltassak valami teljesen új frizurát.
Vágassam le vállig érőre és nyírassak hozzá frufrut! Változtassak az
öltözködési stílusomon. Mert ha mindezt megteszem, az Ő elgondolása
szerint nagyobb lesz az önbizalmam.
Fogalmam sincs, hogy mennyiben van igaza. Szerinte az sem ártana, ha egy kicsit híznék.
Ami a hajat illeti…igen, nem volna rossz valami dögös, új frizura.
De egyáltalán nem akarom rövidre levágatni. Mégpedig azért, mert akkor
egy olyan személyre hasonlítanék, akire egyáltalán nem akarok!
Anyám támogatja az ötletet, hogy ismét látogassam meg a fodrászomat. A
frufru gondolata nekem is tetszik, mert nőhöz képest elég magas
homlokom van, bár sosem zavart.
Talán a jövő héten elmegyek Zsu-hoz, a fodrászomhoz, és kikérem a
véleményét, hogy a szakmai véleménye szerint, nekem mi volna előnyös.
Állítólag ezzel a mostani külsővel féken tartom a bennem szunnyadó
vadállatot, azt a vadmacskát, aki nagyon sok embert le tud venni a
lábáról. Aki kacér, aki szórakoztató, akinek van önbizalma. Azt az
énemet, aki ittas állapotban előmerészkedik. De hát…folyamatosan nem
lehetek részeg! Így más megoldást kell találnom, hogy előcsalogassam Őt.
Talán féltékeny vagyok. De az is igaz, hogy ha azt az energiát, amit
az alaptalan féltékenykedésbe ölök, arra fordítanám, hogy jól érezzem
magam a bőrömben, nem volna semmi gondom az égadta világon! Igaz, az
mind szép és jó, hogy ezt le tudom írni. De meg is kellene élnem! Ami
már nehezebb dolog! Valamiért visszatekintgetek. Valamiért kisebbnek és
kevesebbnek érzem magam, pedig nyilván nem vagyok az. Mert senki sem
több a másik embernél. Egyszerűen csak szeretném elérni azt az
állapotot, amikor jól érzem magam a bőrömben és élvezem az életet!
Amire mindenki törekszik. Úgy általában.
Kívánom mindenkinek nagyon szép hétvégét!
Joyo