Újabb tanítást kaptam arra, hogy ha nem értek valamit, akkor azt
megtapasztaltatják velem. Azt hiszem, hogy ez a szép az Univerzum
törvényeiben. Mindig arra törekszik, hogy fenntartson egy egyensúlyt.
Eddig megtapasztaltam, hogy milyen féltékenynek lenni egy nőre. A
tegnapi napon, pedig megtapasztalhattam, hogy milyen, amikor egy nő
féltékeny énrám. És mindez abból indul ki, hogy nem ismer a hölgy.
Beismerem, egy bizonyos mértékben legyezgeti a női hiúságomat a dolog,
másfelől, pedig szeretném elsimítani a félreértéseket. Természetesen nem
mindenáron. Majd ahogy adja az élet.
Az egész úgy kezdődött, hogy Sötét Angyal belépett a párkapcsolatban
tekerők népes táborába. Az első itthoni nyilvános koncertje után egy
“rajongója” randira hívta, majd elég gyorsan össze is boronálta őket a
Sors, s mint kiderült, már régóta tetszettek egymásnak. (Ez valahonnét
nagyon ismerős szitu!) Bevallom…örültem is, meg nem is a dolognak.
Valahol az emberben marad némi birtoklási vágy, és valami rossz érzése
mégiscsak lesz, ha mással látja. Ez természetesen egy idő után elmúlik.
Egyedül az volt a furcsa a számomra, hogy miután a lány, nevezzük Á-nak,
kapcsolatot kezdett a művész úrral, Ő megszakított velem minden kontaktust. Ha írtam neki, kétértelműen válaszolt, törölte wiw
kommentjeimet, és ha mégis összefutottunk, zavarban volt. Egyetlen
egyszer találkoztam vele úgy, hogy Á mellette volt, de nem mutatta be
nekünk. Még szerencse, hogy párom velem volt, mert elég kellemetlenül
érintett az a kuka csend, amit a leányzó produkált, és csak nézett
engem, és közben erősen kapaszkodott Angyalba.
Édesanyámmal továbbra is találkozott, és sokat beszélgettek. Még az
első együttlétét is elmesélte neki Á-val. Nem voltam féltékeny, csak nem
értettem, hogy miért zárt ki olyan hirtelen az életéből. Mikor én
összejöttem a párommal, ugyan úgy tartottam vele a kapcsolatot.
Tulajdonképpen Május óta nem is beszéltem vele három mondatnál többet.
Az egészet valahogy úgy könyveltem el magamban, csak, hogy megnyugtassam
a lelkem, hogy édesanyám tanító energiáira szüksége van, de az a
nőiesség, amit én nyújtottam neki a beszélgetéseink során, immáron Á
elégíti ki. Ezzel le is rendeztem magamban a dolgot. Jelenleg van egy nő
az életében, aki felnéz rá, és isteníti.
Tegnap azonban megtört a jég. Éppen édesapámmal autóztunk át a kis
bolthoz. Láttam, hogy Angyal ott van nála. Megörült, a szívem, hogy
végre láthatom. Úgy ítéltem, hogy jót tesz neki a párkapcsolat. Jól
nézett ki. Nagyon is. Néhány mondatot azért tudtam váltani vele, s úgy
tűnt, bár lehet, hogy mindezt csupán az egóm láttatta velem, de mintha
mohó pillantásokat vetett volna rám, ahogy kiszálltam az autónkból abban
a sárga, lenvászon nyári ruhában. Az elején nem is tudatosult bennem a
dolog, csak mikor anyám is megemlítette.
-Jól nézel ki. Mintha fogytál volna – mondta Angyal.
Hamar eltűnt az üzletből. Anyám szerint zavarban volt.
-Minden esetre azt mondta nekem, hogy jó volna már veled találkozni és beszélgetni.
-Nekem is említette. De eddig nem is jelzett nekem, hogy igénye volna rá – mondtam anyámnak.
-Ennek is megvan az oka. Nem mert közeledni. Á szörnyen féltékeny rád.
-Rám? – ezen őszintén elképedtem, hiszen valóban csinos lány.
-Igen. Így Angyal nem, hogy nem is találkozhat veled, de még csak meg sem szabad említenie téged.
-De miért?
-Valószínűleg Angyal elmondta, hogy volt köztetek ez meg az. És rosszul reagál rá – magyarázta édesanyám.
Minden esetre Angyallal abban maradtunk, hogy a héten, valamelyik
este találkozunk egy kicsit beszélgetni. Nem szeretném őt bajba sodorni.
Tulajdonképpen ebből a megvilágításból nézve ezt a dolgot…Á-nak nincs
mire féltékenynek lennie. Két lehetőség van:
Ad1; Voltak múltbéli rossz tapasztalatai, és ebből kifolyólag sérült az önbizalma,
Ad2; Angyal kicsit többet árult el a közös múltunkról, mint illendő lett volna.
Vagy a kettő együtt, amit a saját példámból tanulva…elképzelhetőnek tartok.
Az sem kizárt, hogy nem is rám féltékeny személy szerint, hanem úgy
ámblok arra, hogy semmilyen másik nőnemű lény ne érintkezzen semmiféle
formában a párjával. Ami alól, akkor viszont az édesanyám kivétel
lehet…vagy majd megkérdezem személyesen Angyaltól.
Belegondolva…köszönöm, hogy megmutattátok a másik oldalt is. Ezzel valahol bennem is helyre billent az a bizonyos egyensúly. Törvényszerűen. És újra önmagam vagyok. Ahogy Angyal írta egy dalában…
-Maradj mindig az a lány
lila ruhát vett talány,
Ki elbújt kávézók zsámolyán,
Vízipipázó lila lány.
Legyen nagyon szép napotok.
Joyo