Pótlás

 Kedves Olvasóm!



Már elég rég nem írtam semmit. Nem sok időm volt hozzá, sajnálom. Bocsánatot kérek azoktól, akik rendszeresen idelátogatnak.





Az elmúlt héten nem sok érdekes dolog történt. Így elképzelhető, hogy

most eléggé rövid leszek. Nekiálltam, hogy új külsőt adjak a belvárosi

üzletünknek. Üdébbet, világosabbat, kicsit díszesebbet. Neki is láttam

csütörtökön. A régi zsúfolt, poros, elavult dekorációt szó szerint

leszaggattam a helyéről. Porvihart kavarva magam körül! Minél kevesebb

volt a piros anyag, annál inkább éreztem, hogy felszabadul a helyiség.

Világosabbá és tágasabbá vált. Kezdésnek a kirakatot tettem rendbe.

Kevesebb lett kint az áru, s a hátteret és alapot világos zöld és krém

színű organza anyagból alkottam meg. Szórtam ki díszkavicsokat és

kagylókat. Utána a polcrendszert tettem rendbe. Bevontam ugyan azzal az

anyaggal, mint a kirakatot, és itt is alkalmaztam a kavics-kagyló

kombinációt. Bekapcsoltam és jól látható helyre tettem a két

szobaszökőkutat. Már többen megdicsérték a munkámat.






-Milyen szép!



-Jó ide bejönni, olyan üde és tágas ez az üzlet…



Nem hízott a májam (na jó, egy kicsit talán igen.), de nagyon örültem neki, hogy a munkám nem volt hiábavaló.





Azóta is csinosítgatom, mindig elveszek, vagy éppen hozzárakok valamit az üzlet dekorációjához.

Hamarosan beköszönt a dísztökök, dísz kukorica és a madárijesztők

időszaka. Ergo…jön az Ősz. Amit mi egyenlőre még csupán úgy

érzékelünk, hogy tíz fokot csökkent a hőmérséklet és folyamatosan szakad

az eső! Ahelyett, hogy szépen, fokozatosan csökkenne a hőmérő mutatója,

és kezdenének elszíneződni a fák lombkoronái. A reggelek és az esték

már jóval hűvösebbek. Már nem tudnék tangapapucsban és szoknyában

sétálgatni a városban. Hamarosan elérkezik a színes harisnyák és

félcipők időszaka. Már várom. Emlékszem, régebben, mikor még

Székesfehérváron tanultam, mindig vettem magamnak egy újabb 20-30 denes

harisnyát, és mindig más színűt a Fő utcán lévő egyik üzletben. Lilivel

néha versenyeztünk, hogy ki tud a legtikitarkábban felöltözni aznap 🙂

Hiányoznak azok az időszakok. Itt az Ősz, és ismét furcsa, hogy nem

készülődöm vissza a főiskolára. Hiányoznak a barátaim. Hiányoznak a

törzshelyeim. Bár tervbe vettem, hogy Szeptemberben, fizetés után

visszalátogatok két napra a Királyos városába. Igaz, hogy két nap alatt

nem lehet bepótolni semmit az égvilágon. Majd alakul. El szeretnék nézni

abba a bizonyos harisnya üzletbe, a kedvenc teázómba, a Kávé Színházba

forró csokoládét inni, bemenni a kedvenc ékszer üzletembe, hátha vannak

ünnepi ékszerek…sokat akarok fényképezni, hogy legyen mit nézegetni

otthon 🙂 A többi pedig alakul.






Várom a hétfőt. Megyek fodrászhoz, és kezdek izgulni. Csak a

végeredmény miatt. Bízom Zsu-ban. Tudom, hogy ügyes. De azért mégiscsak

változás lesz 🙂

Ez a két fazon tetszik, bár majd Zsu felvilágosít, hogy hozzám mi illek a legjobban.





Kívánok mindenkinek nagyon szép hétvégét!



Joyo 

Tovább a blogra »