Különös. Ez az utolsó napom a munkahelyemen. Furcsa bemenni, furcsa ott lenni, majd négy óra múltán távozni, leadni mindent és kilépni a kapun, mintha mi sem történt volna. Egyszer ideges vagyok miatta, máskor jobb a hangulatom, elszomorodom…mintha kilépnék a nagy semmibe.
Igyekszem észben tartani, hogy ezek után jobb lesz. Hogy lesz lehetőségem nyolc órás munkát találni. Hogy talán többre vihetem.
Valahogy mégis rossz érzés, hogy nincs szükség rám. Másfelől valahol igényelni fogják a munkámat és majd értékelik is, hogy odateszem magam.
Hullámzó a hanglatom. Hol teli vagyok reményekkel, tervekkel, álmokkal. Máskor elfog a rémület, hogy mind a ketten munka nélküliek leszünk, és merre, miként tovább. Mi lesz? Hogy lesz, Miként lesz?
Ma reggel még arról is beszéltünk, hogy elhagyjuk az országot és szerencsét
A mai napot még végigcsinálom. Este Lord koncert Hangárban. Elképzelhető, hogy Ő is ott lesz. Nehezen viselem a társaságát. Ez az én bajom. Majd alakul. Mint minden.
Remélem ti jól vagytok. Jól esne néhány biztató szó, de senkitől sem kérhetem vagy várhatom el. Mindenki a saját mókuskerekében teker. Holnapra nyilván jobban leszek. Már nem megyek dolgozni. Majd jövőre. Addig keresek és jelentkezem.