Sikerült
egy kicsit összeszednem magam a múlt heti nagy rohanás után. Ma végre
szabadnapos vagyok, és bepótolom a Vasárnapomat, ugyanis tegnap, vagyis
Vasárnap, egész nap pörögtem, akár egy búgócsiga a két virágüzletünkben,
ottani zsezsgéstől. Kellett némi idő, hogy felvegyem a ritmust, de
utána már ment. Este fél hatkor apám átvitt a belvárosi virágboltba, ott
már csokrot is kötnöm kellett. Szerencsére akkorra már annyira magamra
találtam, hogy nem riadtam vissza a nagyobb rendelésektől sem.
Édesanyámnak,
virágboltos lévén, növény helyett könyvet vetem. Először egy nőiességről
szóló művet néztem ki, azt is az interneten, ergo még sosem találkoztam
vele a materiális világban. Azt sem tudtam pontosan hogyan néz ki,
milyen a tapintása, milyen az illata, de mint az kiderült, a Szerzőre,
de még a pontos címére sem emlékeztem! Hiába is kerestem volna éjjel a
nagy kék-fehér áruházban munka után. Ellenben, megszólított a polcról egy
másik mű. Paulo Coelho: A fény harcosának kézikönyve.
Igyekeztem az
ösztöneimre hallgatni és a kosaramba tettem. Nagyon örült neki! Azt
hiszem ez inkább neki szól, mint nekem. Viszont az első gondlatom, a Nő
Titkai című könyv, a női szerepekbe való beavatásokról szól, sokkal
inkább engem szólított meg, hiszen nekem kell megtanulnom kifejezni a
saját női mivoltomat, amihez még jó néhány dolgot meg kell tanulnom.
Hiába töltöm be nyár közepén a huszonötödik életévemet, az igazi
nőiességet még mindig tanulom, úgy, ahogy sokan mások.
Rá kell
ébrednem, hogy az évszázadok során, egészen a mai modern korig
elferdítve tanították nekünk anyáink a női lét miben valóságát, bár nem
szándékosan, csupán azt tették, amit velük az ő anyáik.
-Egy nő gyenge.
-Egy nő megalázkodik a férfiak előtt.
-Egy nő felad mindent a férfiért.
-Egy nő feláldozza magát a családjáért, a gyermekeiért.
-Egy nőnek a konyhában a helye.
-Egy nő semmit sem ér egy férfi nélkül.
-Egy nő mindig kívánatos és szexi.
-Egy nő mindig divatos.
-Egy nő…. egy nő…egy nő…
Halljuk
anyáinktól, apáinktól, családunktól, környezettől, üvölt a médiából….
csak félreértelmezzük. Mert ezekkel a kondíciókkal nőttünk fel. De
véleményem szerint, mindezeket a mondatokat nézhetjük más
megvilágításból is, amiket én is még csak tanulok, s amik elsajátítása
után, talán már nagyobb önbizalmam lesz, s kevésbé fog érdekelni, hogy
nem vagyok olyan piszkafa, photoshop-maca, mint akik a legtöbb magazin
oldalairól vigyorognak ránk.
Kezdjük, hiszen, ha kifejtem, tanulom…
-Nem csak a
nő, minden ember gyenge, de ki ilyen, ki olyan formában. Gyengeség az
is, ha nem valljuk be, még magunknak sem, hogy erre nem vagyunk képesek,
meghaladja az erőnket… és gyengeség a makacsság is, ha nem merünk
segítséget kérni. Igenis, merjünk a másik emberhez fordulni bizalommal,
mert abban van az ember és az emberiség ereje, ha összefognak…
-Ezt ne tudom
pozitívan lefordítani. Ezt sajnos belénk nevelték a teremtés koronái. A
nők 75%-a megalázkodik, behódol a férfiak előtt, még akár csak azáltal
is, hogy mindent ráhagy, nem vállalja fel a saját véleményét, mert fél
attól, hogy vitába keveredik. Pedig, ahogy a saját családomban elnézem,
amikor anyám felvállalja a véleményét apámmal szemben, és kiáll
mellette, megnő apám szemében. Mert tanúbizonyságát teszi arról, hogy
egyenlő partnerek, s ha megfigyeljük a bölcs férfiakat, láthatjuk, hogy
náluk semmi sem vív ki nagyobb tiszteletet, mint mikor méltó
“ellenféllel” találkoznak.
-Sajnos azt is
rosszul értelmezzük, hogy mindent fel kell adnunk a szeretett férfiért,
ha kapcsolatot, vagy házasságot kötünk vele. Sokkal inkább arról van
szó, hogy míg egyedül vagyunk, egy önálló, saját világot képviselünk,
amiben megvannak a magunk tervei, szabályai, szokásait… de, amikor
szerelembe esünk, az önálló világunk nem megszűnik létezni, csupán egybe
olvad a párunk egyéni kis galaxisával, s egyet alkotnak, amiben közösen
kell kialakítani a szabályokat, a szokásokat, bele kell helyezni közös
és egyéni terveinket, s néha szükség van kompromisszumokra de nem
terveink, vágyaink feladására!!!), hogy olajozottan működjön ez a
születő közös világ.
-Itt sem arról
van szó, hogy megszűnünk létezni, mint egyéniségek. Sok mindent még nem
tudok erről témáról. Sem kezdő, sem pedig gyakorló feleség/anya vagyok.
Egyszerűen csak anyám példájából tudok okulni, aki megtalálta az
egyensúlyt önmaga és a család között. Egy nő azon dolgozik, hogy otthont
teremtsen a családjának. Egy olyan helyet, ahová boldogan hazamehetnek,
bármilyen rossz dolog is érte őket aznap. Ott béke van, nyugalom, meleg
étel, bizalom , jókedv, bölcsesség és gondoskodás. Egy nő szellemileg,
lelkileg, érzelmileg és testileg is táplálja a családját. Ehhez egy nőn
kívül senki sem ért.
-Azt nem
mondanám, hogy semmit sem érünk férfi nélkül, mert nem
kezdjük az életünket, mégis elvagyunk. Igenis elérhetjük a céljainkat,
megvalósíthatjuk önmagunkat, de a hiányérzet mégis ott lesz valahol a
lelkünkben és a szívünkben. Hiszen így, ketten együtt alkotunk egy
egész. Itt nem kimondottan a lélektársra gondolok. Hanem a JIN és a JANG
kettősségére. Nincs nappal éjszaka nélkül, hideg a meleg nélkül, jó a
rossz nélkül, boldogság a bánat nélkül. Szükség van erre a kettősségre,
hogy kiegészítsék egymást.
-Ami pedig az
utolsó két sallangot illeti… azt hiszem (és ezt kell megtanulnom), ha
megtanuljuk értékelni magunkat, mint nőket, ha elfogadjuk magunkat, ha
megszeretjük azt a megismételhetetlen csodát, amit a tükörben látunk
(mert mindenki pótolhatatlan, egyszeri és megismételhetetlen csodája a
teremtésnek), mert nem jelent kihívást olyanná válni, aki után
megfordulnak az utcán és mindig kap néhány elismerő pillantást, aminek
sikerhullámát meglovagolva egyre magasabbra és magasabbra törhetünk.
Mert ameddig nem szeretjük meg magunkat, addig ugyan viselhetünk
dögös-elegáns-márkás ruhákat, kiegészítőket, semmitől sem látszunk
kívánatos, szép nőnek. Mert hiányozni fog a magabiztosság a
fellépésünkből, és az önmagunk szeretetének fénye a szemünkből.
Ezt kel megtanulnom, nekem és más nőknek is ezen a világon, mert valahol igencsak elcsúszott a lányok nővé nevelése….
már haladok, mert ma is örömömet leltem abba, hogy rendbe tettem az
otthonomat a párom társaságában. Még növényt is hoztam haza anyutól. Egy
szobaborostyánt. Állítólag sikert, bőséget és gazdagságot hoz a fengh
sui szerint. Én pedig feltettem a szekrény tetejére a siker/gazdagság
sarokba. Ott kellő mennyiségű napfényt is kap.
Ma
elégedettséget érzek. Örömöt és nyugalmat. Ápolom, tisztítom az
otthonom kétféle képen is. Egyrészt a környezetemet (porolás,
porszívózás, ágynemű áthúzás, szellőztetés, kacat és szemét kihajigálás,
nagymosás), másrészt a fizikai testemet is, mely bizonyos értelemben
véve az otthonom, s megérdemli, hogy erre a pár évtizedre a legjobb
formában tartsam, díszítsem, ápoljam, tatarozzam ha kell. Készülök a
hajmosásra és a testradírozásra (amint visszajön a meleg víz, mert éppen
csatornát javítanak az utcában!), rendbe szeretném tenni a körmeimet,
kicsit lakkoznék is 🙂
Összeírtam
néhány dolgot, amit Májusban feltétlenül szeretnék beszerezni. Ezek
nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy fejlődjek a nőiességemben. Számomra
mindig is nehezemre esett megélnem a nőiességemet. Elsősorban azért is,
mert csúfoltak a magasságomért, s nem hittem el évekig, hogy egy ennyire
magas nő is lehet szép, kívánatos és szexi. Inkább sportosan
öltözködtem. Ha barátnőkkel szórakozni mentünk, én vigyáztam rájuk, én
vezettem, én voltam az erősebb. gy éreztem magam akár egy testőr.
Elvétve fordult elő, hogy táncoltam valakivel, nem nagyon akadt párom,
éppen a magasságom miatt. Ebből a szempontból irigyeltem anyámat és
barátnőimet a konfekció termetük miatt. Mindig volt rájuk nőies ruha,
udvaroltak nekik, volt táncpartnerük. Kicsit voltak és törékenyek. Ha
valaki így szocializálódik, hogy csak az apja és a nagybátyja mellett
érzi magát picinek és törékenynek (apám 196 centi, nagybátyám 204 cm),
ráadásul az önbizalom hiányom által bevonzott csúfolódások, kritizálások
miatt erősnek, keménynek, már-már férfiasnak kellett mutatnom magam,
hogy elkerüljenek, akkor valóban nehezen élheti meg a befogadó, lágy,
kedves, nőies energiákat, amikkel eleve a világra jött. Kislány koromban
mindig szoknyákban jártam, nem szerettem a nadrágot. Mindig csinosan ki
voltam öltözve. És nem anyám vagy apám, hanem saját magam választottam
ki a ruháimat. Szóval szép és nőies ízlésem volt/van, a barátnői el is
vittek magukkal vásárolni, s úgy kezeltek, mint egy stilyst-ot, csak
magamat nem bírtam felöltöztetni tizenéves koromban. Mert vagy nem
találtam magamra ruhát, vagy ha igen, bátorságom nem volt hordani.
Mintha az volna a karmám, hogy újra sajátítsam el a nőiességet. De nem
azt, amit a média sugall felénk és még a csapból is az folyik. Hanem az
ősi minták alapján a kedves, lágy, befogadó, türelmes, tápláló, teremtő
lényt. Akik vagyunk. És amire születtünk.
Bevallom,
miután kinőttem a gyerekkorból, és valahol homályba veszett a bimbózó
nőiesség, legközelebb már csak 22 évesen, tizennégy évvel később kezdtem
el törékeny, szép, vonzó és kívánatos nőnek érezni magam, mikor a
jelenlegi párommal kialakult a kapcsolatunk. Kiváló segítség és társ
számomra ezen az úton, és nem csak azért, mert tizenkét centivel
magasabb nálam. Mellette nőnek érzem magam. Nem tudnám igazából
megfogalmazni, hogy milyen érzés. De ahogyan rám néz, önbizalmat ad, és
megerősít. Mellette igényem van arra, hogy adjak a külsőmre, ápolt
legyek, és ha nem is a divatdiktátorok kreálmányaiban, vagy mondjuk a
Mayo Chix ruháiban mászkáljak, de valami női praktikával kiemeljem az
előnyös oldalamat. Párom mellett pedig egyre többet fedezek fel
magamban… És ez csodálatos!
A konyhában is több kedvem van kísérletezni. Ez is hozzá kapcsolódik a nőiességhez… teremtés-alkotás-táplálás…
Legutóbb
készítettem egy fotóalbumot Az Ezerarcú Nő címmel. A barátaim, főleg a
lányok oda voltak érte. Sok mindenben egyet is értettek 🙂 És ez arra
engedett következtetni, hogy jó úton járok afelé, hogy rájöjjek, mitől
válik egy nő NŐvé 🙂