Újra itt vagyok

 Tudom,

hogy mostanában ide sem dugtam az orromat, de eléggé el voltam havazva.

Most is csak azért van időm, mert éppen ledöntött egy vírus a lábamról,

és az
orvosom házi őrizetre ítélt! Nem egy leányálom, ha az embernek folyamatosan kapar a torka és be van dugulva a z orra, de legalább kipihenem magam.

Két érdekes

dolog is történt az elmúlt héten. Az egyik, hogy összefutottam Gé-vel, s

végre megtudtam azt, amit szerettem volna. Nem elzárkózik akkor, amikor

velem találkozik, hanem mélységesen zavarban van. És nem csak a

jelenlétemben, de akkor is, amikor rólam van szó. Ezt DzséDí

bizonyította, mikor az irodában jártam kedden, hogy átbeszéljük a

biztosítási és megtakarítási lehetőségeimet. Igazából mindegy. A lényeg,

hogy jól éreztem magam a bőrömben,  a kezdeti zavar pillanatok alatt

eltűnt, és maradt a mosolygós magabiztosság. Nála pedig zavar. Olyan,

mint régebben nálam.

A másik, ami

nagy fordulatot hozott, hogy végre lecseréltük az autónkat. Nagyon

sokáig tartott, de megérte. A nagy faluba utaztunk érte.
Kettő

között vacilláltunk, bár korábban az interneten, már rengeteg használt

autót megnéztünk. Élőben, csupán hármat. És mint mindig, most is az első

megérzés volt az igazi. Választásunk egy tíz éves francia gyártmányú,

egylégterű, hétszemélyes gépezetre esett. A betegségem már akkor

mutatkozott. Rossz volt a közérzetem, sűrűn le kellett ülnöm, fájt a

fejem, torkom, fülem.. étvágyam semmi. De hősiesen tartottam magam, mert

volt még egy nagyon fontos dolgom aznapra. Nekem kellett hazavinnem az

Opelt és az édesanyámat egészen Sopronig. Végig az autópályán, a 85-ös

főúton, este, majd éjjel. Komoly koncentrációt igényelt. Korábban még

sosem vezettem autópályán, és hosszabb ideg éjszaka sem. Apámmal

folyamatos telefonos összeköttetésben voltunk, szerencse, hogy családi

csomagban vagyunk! Hétkor indultunk Budakesziről, és fél tizenkettőre

értünk a ház elé. A hátam egy merő görcsben volt, fájt a nyakam és a

vállaim. De amint hazaértünk, és elkortyoltam egy deci vörösbort, már

sokkal jobban voltam.

De sajnos másnap már irány az orvos! Vírusfertőzés!

Most igyekszem ebből feltápászkodni.

Az elmúlt pár napban, mikor még

itt volt felettünk az a hideg font, és muszáj volt a legmelegebb

pulóveremet felhúznom, rá pedig bőrkabátot… már-már ábrándoztam a

Halloween és a Karácsony közeledtéről. Már csak azért is, mert sajnos
semmi

jel nem utalt arra, hogy jönne a Nyár. De hála az égnek… a hőmérő

higanyszála már a 28 fokot nyaldossa! 🙂 Nekem pedig jó volna

ellátogatnom a kozmetikusomhoz. Jön a rövid gatya, szoknya időszak… na

igen, de előbb a elépülés 🙂

Tovább a blogra »