Közeleg az Ősz

 Úgy néz ki, egyre jobban közeledik az Ősz. A reggelek már csípősebbek, ritka miniszoknya és a rövidnadrág.

Erre főként ma ébredtem rá, amikor lementem az ábécébe valami ételt venni, s szembetűnt, hogy a zöldségpulton, már sütőtököt árulnak. Megörült a szívem, mert rajongok érte. Sütve, rántva, levesként elkészítve! Vásároltam is egy kisebb darabot, hogy kipróbáljam, bár tudom, hogy ameddig az első fagy meg nem sípi, addig nem lesz meg az a finom édeskés íze. A lényeg, hogy nagyon egészséges:

Egy kis ízelítő…

A sütőtök, a kukoricához és a burgonyához hasonlóan, Amerika felfedezése után került földrészünkre, őshazája Közép-és Dél-Amerika trópusi vidéke az inkák, a maják és az aztékok jellegzetes táplálékai közé tarozott, Európában hamar közkedveltté vált. A XVI. század óta ismert és termesztett növény Magyarországon is.  Jelentős karotin- és C-vitamin tartalma, antioxidáns hatása folytán kedvelt téli csemege. Emellett kitűnő rostforrás tápértéke és energiatartalma igen magas. Emelett magas kálium-, foszfor-, vas-, réz-, mangántartalma – káliumtartalma miatt pedig vérnyomáscsökkentő és vízhajtó hatása is van.

Csaknem kizárólag sütve szokták fogyasztani, pedig számos más felhasználási módra lenne lehetőség. Felhasználja a cukrászipar és a konzervipar is, például kedvelt bébiételek, ivólevek készülnek belőle. Édeskés, de nem markáns ízű, így sokféle fűszert alkalmazhatunk hozzá, például a belőle főzött leveshez szerecsendió, római kömény, koriandermag, curry és gyömbér is illik. Krumplit kiváltható köret, püré is készülhet belőle alkalmanként, ez esetben rozmaringgal is lehet ízesíteni. Édességként a hagyományos téli fűszerek, a gyömbér, a szerecsendió, a fahéj és a szegfűszeg adhat aromát neki.

Magja pörkölve finom és egészséges “rágcsa”, a tökmagolajat pedig salátákba használhatjuk.

A sütőtök sárga, tölcséres virágai is ehetőek, például palacsintatésztába forgatva, olajban sütve különleges csemegét lehet készíteni belőle.

Gyümölcsízekbe is főzik, hogy egy-egy aromásabb, de drágább gyümölcsből készült lekvárnak, íznek tömeget adjon. Otthon elkészíthető különlegesség lehet a töklekvár, vagy tökdzsem: cukorral, citrommal, fahéjjal, szegfűszeggel főzve.” (forrás: nosalty.hu)

Gyűjtöttem néhány receptet. Most, hogy jönnek a hűvösebb napok, ismét belibbennek a konyhába és kísérletezgetek egy kicsit. Nagyon szeretek sütni-főzni, mindig megnyugtat, ami mostanság igencsak rám fér.Tegnap már írtam, hogy eléggé rosszul áll a szénám. B-tervként nézegetem az álláshirdetéseket, ami addig kitart, amíg elindulok a határon túlra. Igyekszem kicsit rákapcsolni, de valahol mégis szétcincál a munka. Azt hiszem valóban igaz az Ikrekre, hogy nagyon sok munkában kipróbálja magát, mire megtalálja az “igazit”. A legjobb választás, ha magamhoz mérten megteszem a legtöbbet, a többit pedig a fentiek akaratára bízom. Úgy is mindig az történik meg velünk, aminek meg KELL történnie.

Az nyugtat, hogy a nyelvi tanulmányokkal nagyon szépen haladok. Szeptembertől már németezünk is. Ez  újabb kapukat nyit ki előttem. És a párom egy hónap múlva már kint dolgozik. Ez is némi súlyt levesz rólam, hogy mindig is lesz valahogy 🙂

Igyekszem összekaparni magam… 

Tovább a blogra »