Ráébredtem, hogy amikor az ember felnő és dolgozni kezd, vannak dolgok amik könnyebbé, és vannak, amik nehézkesebbé válnak. Ilyen
nehezen összehozható dolog, ha egy régi barátoddal szeretnél
találkozni, akivel már nagyon régen nem
óta, kerülgetitek egymást, hol az egyik, hol a másol mondja le a
találkozót valamiért. Vége a munkaidőnek, más a beosztásotok, egyéb
kötelezettségek vannak, a párotok más-más időpontban igényel benneteket.
Sok, nagyon sok az akadályozó tényező. De az pozitív, hogy legalább
próbálkoztok.
Én is így
vagyok Sötét Angyallal. Hónapok óta nem láttuk egymást, jó volna már
beszélgetni, beülni valahová meginni valamit, de ő olyan lehetetlen
időpontokban ér rá, amikor nekem már nem jó. Hétköznaponként este hétig,
vagy este fél tizenegytől. Az “este hétig“-gel
csak az a probléma, hogy én hatig dolgozom. Egy óra pedig sajnos nem
szokott számomra elég lenni ahhoz, hogy hosszú hónapok történéseit
megbeszéljem egy régi baráttal. Egyszóval, most bőszen kergetjük
egymást, mint akik más-más dimenzióban élnek. Előbb-utóbb csak összejön
az a randi!
Más
dimenzióról jut eszembe… valami különös történt! Már kb egy hete,
olybá tűnik, Gé és én teljesen más dimenzióban, vagy idősíkon mozgunk!
Ugyanis, sehol sem látom. Még csak ráutaló jeleket sem, hogy egy
városban élnénk. Nem látom az autót, nem látom őt, nem hallok felőle…
semmi. És ez JÓ! Eltűnt. Kitörlődött. Felszívódott! Remek. Ez azt
jelenti, hogy már majdnem a célegyenesben vagyok. Az előző munkahelyem
abban is nagyon sokat segített, hogy olyannyira tele volt a fejem a
feladataimmal, a beosztásommal, a visszahívásokkal, a tananyaggal,
értékesítéssel, hogy arra már nem maradt időm, hogy a múltban vekengjek!
És ez is nagyon jó. Mert közben rájöttem, hogy abszolút nem hiányzik.
Mármint a révedezés. Annyi tűnt csupán fel, hogy valami eltűnt az
életemből. Nem hiányérzet… egyszerűen csak furcsa volt. Én nem is
hoztam vissza ezt a szokást. Augusztus óta színét se láttam. És ez is
nagyon jó. Nagyon szépen haladok… (vállveregetés!)
Ami a tegnapi
világvége hangulatot illeti, igazából tovaszállt! Ahogy jött, úgy ment!
Pápá! A soha viszont nemlátásra! (Oké, valljuk be, ez azért nehezebb,
de valahogy elérhető.)
Szépítgetem
tovább az üzletet. Rengeteg ötletem van. Főként anyu kis tündérkertjéből
merítek, aki egy igazi kis béke szigetét teremtette maga köré egy
falatnyi helyiségből. Majd mutatok néhány képet, amint feldobtam egy
kicsit a helyet 🙂 Amint apám visszajön, elsétálok a Deák térre és a
gyerekekhez becsatlakozva, gyűjtök egy kis vadgesztenyét. Jól fog
mutatni a polcokon és a kirakatban a négy darab hungarocellből készült
jeges bolondgomba mellett! 🙂
Most hétvégén
még ugyan nem megyünk erdőt járni és forralt borozni a párommal, de csak
azért, mert hegyet mászunk Ausztriában. De a következő hétvégén, ha nem
szakad az eső, akkor felkerekedünk, és kicsit kirándulunk a soproni
erdőben, fent a Lővérekben. Jó emlékeim vannak róla a múlt évről. Olyan
jó volt, mikor fent sétálgattunk, az őszi napfény melengetett, a lábunk
alatt zizegett az avar, minden színes volt, s mire elindultunk
visszafelé, rátaláltunk egy étteremre, ahol forralt bort kínáltak. A
szezon első forralt borát. Jó fűszeresen! 🙂 Úgy az igazi!
Én szeretem az
őszt. Igaz, hogy néha addig lehűl a hőmérséklet, hogy röpködnek a
mínuszok, máskor esik az eső, vagy fúj a szél, de azért ennek az
évszaknak is megvan a maga szépsége a szürettel, szüreti bál, színes
fákkal, sütőtökkel, Halloween-nel,ami nálunk ugyan nem valami nagy
jelentőséggel bíró nap), de egészen Novemberig, amíg jó idő van,
rengeteg szabadtéri programot lehet szervezni. Lehet, hogy egyszerűen
csak most szeretném bepótolni a nyarat, amikor csak dolgoztam,
takarítottam, aludtam? Elképzelhető, igen. De most a szabad hétvégéket
mindenképpen szeretném kiélvezni, ameddig a párom ki nem megy Ausztriába
dolgozni, mert azt követően már ő lesz olyan beosztásban, mint én
voltam az előző munkahelyemen. Ki tudja, hogy nappalra, vagy éjszakára
teszik-e be 🙂 Majd kiderül…
Legyen nagyon szép napotok! Megyek alkotni! 😉
Joyo