Teljesen össze zavarodtam a héten, és ebből kell most kimásznom. Nem állítanám, hogy komoly a dolog, de éppen elég ahhoz, hogy földbe gyökerezzen a lábam, s feltegyem a kérdést, hogy merre tovább?
Tudom, hogy a regény jól halad. Ma is írom tovább. Azzal semmi probléma. Holnap találkozom E barátnőmmel, a tesztolvasómmal, aki meghallgatja az eddig megírtalak, és összeszedjük, hogy miként kellene tovább folytatódnia a “mesének”, hogy az végig izgalmas és szórakoztató legyen. Valós élethelyzetekkel, a kapcsolatok, női és férfi típusok néhányának bemutatásával… eddig egész jó. De ezt a történetet nem áll szándékomban az interneten publikálni, mielőtt elküldtem volna egy kiadóhoz. Talán mindig ezzel lőttem le a poént. Vagy talán ezzel szúrtam el az esélyeimet. Majd kiderül. Nagyon szeretném áprilisig befejezni. Azt írta az éves horoszkópom, hogy az Ikrek szülöttnek áprilisban érdemes új vállalkozásba belevágnia. Bízom a Sorsban…
Az összezavarodásom másik oka az a tegnapi nap volt. Csupán fél óra leforgása alatt megjártam egy minipoklot. Hozzá teszem, mielőtt még bárki is belekötne, hogy ez a saját magam, külön bejáratú minipokla, ez másnak semmiség… oké? Én megértetem már. 🙁
A szétválogatott tobozokat vittük el anyám egyik barátnőjének a jelenlegi albérletéhez. Én is kedvelem Edinát, de akkor, abban a fél órában inkább lettem volna máshol, bevallom őszintén. Mivel az ebédnél szüleim elfogyasztottak egy-egy pohár bort, én voltam a sofőr. Oda navigáltak az albérlet utcájába.
-Menj végig a Lackneren. Ugye tudod, hogy hol van az a kerékpár szaküzlet? – kérdeztem apám az anyósülésről.
-Igen – feleltem, s éreztem, hogy a gyomrom összeugrik, s az ebédem kikívánkozik.
-Az a kis utca lesz az.
Leindexeltem az úti célunk felé, s éreztem, hogy minden idegszálam, minden sejtem tiltakozik az ellen, hogy fényes nappal oda menjek. Ráadásul önszántamból. Ami abban a helyzetben nem volt teljesen igaz. Hátul a zsákutcában megfordultam. Az adrenalin löket nagyon durva dózisban érkezett. Azt tudni kell erről az utcáról, amit valószínűleg a soproni olvasok már be is lőttek, hogy melyik az, hogy ez az a bizonyos utca, ahol oly sokszor láttam parkolni Gé autóját. Rég írtam Gé-ről. Róla és Jé-ről. De tegnap nagyon rezgett a léc. Legalábbis a képzeletemben. Ugyanis már jó ideje nem találkoztam egyikőjükkel sem. Nem is láttam őket. Még csak rájuk utaló jeleket sem tapasztaltam. Ez azt jeleni, hogy még azt a meggy bordó járművet sem láttam ott parkolni. Olyan, mintha teljesen más dimenzióban, vagy időzónában mozognánk. Elvileg ugyan abban a városban élünk. Mivel magyaráznád mindezt, ha nem ezzel? Sopron egy kisváros. Kiterjedésre sem olyan nagy. A lakossága is kb 70 ezer lelket számol. Ha a mozgás, munka és vásárlási körzetünket veszem figyelembe, akkor is ugyan azok. Értsd… két utcával odább van az iroda, mint a bolt. Vásárolni mindannyian az Interspárba járunk. És mégis… tavaly augusztus óta csupán egyszer láttam futólag, amikor kilépett az iroda ajtaján, én pedig éppen akkor értem oda a buszommal. Ennyi volt. Ahhoz képest február vége felé járunk. Erősen. És, ha belegondolok, előtte legalább két hetente összefutottam vele valahol. Bánni abszolút nem bánom. Ez annyit jelent, hogy már teljesen más utakon járunk. Nincs dolgunk egymással. És maximum annyiban játszi szerepet az életembe, hogy a készülő regényem egyik agresszorát, katalizátorát nagyjából róla mintáztam. Ami jó ötlet volt, mert rengeteg kínos, vicces, olykor sokkoló szituációt tudok köréje írni. Olyanokat, amik a legtöbb nővel megesnek életében, legalább egyetlen egyszer.
De ott, abban az utcában, ahol Jé szülei élnek… a mellékveséim csúcson pörögtek! Minden pillanatban attól féltem, ahogy cipeltem a nehéz, tobozzal teli zsákokat, hogy éppen akkor fordulnak be autóval. Miután távoztunk, és még mindig nem futottunk össze, az utóhatások kb fél órán át még molesztáltak. Remegtem, nehezen gondolkodtam, ami eléggé veszélyes mutatvány, főként, ha egy jókora Renault Espace-t vezetsz!
Miután ma mindezt megosztottam az édesanyámmal, ő csak annyit felelt….
-Ne te féljél bármilyen nemű találkozástól. Nekik van szégyellnivalójuk, nem pedig neked. Féljenek ők ettől!
És igaza volt. Ezt a bizonyos félelmet tavaly augusztusban tapasztaltam a részükről. De hagyjuk is.
Köszönöm, hogy bele néztetek ismételten az életem néhány fejezetébe. Legyen nagyon szép hétvégétek 🙂
Én megyek, hogy tovább írjam a történetet 😉
Ha valami érdekes történik, majd jelentkezem.
Joyo
